Veszprémi nyugdíjas nők is bekapcsolódtak a Királynék Földjén programba
A találkozón részt vett Porga Gyula, Veszprém polgármestere is, aki röviden felvázolta az Európa Kulturális Főváros program legfontosabb célkitűzéseit. Elmondta, Veszprém életében a nőiesség, a női értékek már régóta jelen vannak, ez olyan érték, amivel más városok nem rendelkeznek. A helyi közösségek pedig erre építkezve tudják gazdagítani a programot.
Ezt követően Héthelyi Réka, a projekt koordinátora mutatta be a Királynék Földjén program elemeit, amihez a megjelentektől további ötleteket vártak a találkozón.
A beszélgetés során a veszprémi nyugdíjasok nagyon hamar megtalálták azokat a kapcsolódási pontokat, amelyeken keresztül ők is részesei lehetnek a programsorozatnak, valamint hozzá tudnak járulni annak sikeréhez. Elhangzott egy generációs bál ötlete, veszprémi női sorsokat bemutató sorozat terve, valamint helytörténeti ötletek is terítékre kerültek.
A találkozó moderátora Győri Piroska volt, aki a Királynék Földjén keretében a nyugdíjas csoportokkal való kapcsolatért felel, a résztvevők pedig a VENÖKE, a Fagyöngy Egyesület és a Veszprémi Nyugdíjasok Érdekvédelmi Egyesületétől érkeztek.