Nagy sikert aratott a Királynék Földjén játszóháza az Utcazene Fesztiválon
A májusi Gizella Női Kar jubileumi koncertje után ez volt a második alkalom, hogy közösségi programot szervezett a Királynék Földjén csapta, ahol a gyerekeket a Csa-Ládika Játszóház, Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom és Kukkantó Baráti Kör Egyesület munkatársai foglalkoztatták. A Játszóház közben a projekt szervezői a szülőkkel együtt ötleteltek, gyűjtötték a véleményeket, amikkel a jövőben még színesebbé lehet majd tenni a projektet.
A csapat célja, hogy az alulról jövő kezdeményezésben minél többen megtalálhassák a helyüket és minél sokoldalúbban mutassuk be a „veszprémi Nőt”. A szervezők tapasztalata alapján pozitív visszajelzéseket kapják és az új perspektívák finomították az eddig kialakult képet.
Az Utcazene Fesztivál keretében debütált a „Szivarszoba” kísérőrendezvény is. A belvárosi Utas és Holdvilág Antikváriumban kifejezetten a veszprémi férfiak számára szerveztek egy klubot, ahol hangulatos környezetben, a férfiak egymás közt tudták megvitatni az őket érintő veszprémi témákat. Hogyan látják a várost? Milyen erősségei vannak a veszprémieknek? Milyen is a veszprémi ember? A beszélgetésen részt vett Porga Gyula, a város polgármestere is.