A család tartja meg a nagyobb közösségeket
A megjelenteket dr. Fodor János családpasztorációs referens köszöntötte. Rámutatott: november 19-én Szent Erzsébetre emlékezünk, akinek legendáiban ritkábban emlegetett életrajzi adatokra is bukkanhatunk. Kiderül, hogy férje és családja nehezen értette meg elhivatottságát, sok időre volt szükségük, hogy ezen változtassanak. Az atya a jelenlévő párokat is arra intette: töltsenek együtt minőségi időt, hogy megérthessék egymást, meglássák, hol tart most a másik, milyen érzések és vágyak élnek benne.
Porga Gyula polgármester a közösség erejét dicsérte rövid beszédében. Mint mondta, a várost a kis közösségek gazdagítják, és a nehéz időkben jó tudni, hogy nem vagyunk egyedül, vn kivel megosztani az örömünket és a bánatunkat. Különösen igaz ez legkisebb közösségeinkre, a családra. A polgármester rámutatott: a legjobb, amit Veszprémért tehetünk, hogy hiszünk az őszinte szerelemben és abban, hogy a család tartja meg a nagyobb közösségeket. Megjegyezte, ez egy “melós műfaj”, ezt mindannyian tudjuk, de azzal is tisztában vagyunk, hogy megéri dolgozni érte.
Héthelyi Réka ötletgazdaként bemutatta a Királynék földjén projektet. Ennek célja, hogy a veszprémi nőt helyezze fókuszba. Kilencven ötlet érkezett be, melyekből mostanra összeállt egy rendezvénynaptár: a programsorozat 2023 szeptemberében, a királynék hetével zárul. Addig is számos lehetőséget biztosítanak: lesznek gasztronómiai tematikájú anya-lánya programok, királylányképző tábor óvodásoknak, fesztivál kamaszoknak, és a mozgalom az Utcazene Fesztiválon és a Gizella-napokon is jelen lesz. Emellett az Ecoport magazin decemberben megjelenő számában veszprémi női életutakat mutatnak be.
Az este kerekasztal-beszlégetéssel folytatódott, melyben Pálfay Erzsébet, a Három Királyfi Három Királylány Mozgalom alelnöke és férje, Hámori Péter pszichoterapeuta, klinikai szakpszichológus beszélgettek arról, miért nem jutnak el a mai fiatalok a gyerekvállalásig. Úgy tartják, hogy egyre nehezebb párt találni, és sokaknak nincs meg az önbizalmuk, nem érzik képesnek magukat egy gyermek felnevelésére. A mozgalom ezen szeretne segíteni.