A túlélő nő diadala - Ildikó

Hát én örülök, hogy itt vagyok és élek.

Nemrég egy csúnya nőgyógyászati műtétem volt előtte meg egy nagyon ronda epeműtétem úgyhogy vagyok. Ó, hát már három hetes koromba megkérdezték a szüleimtől, hogy megvagyok e keresztelve, azzal indítottam az életem, hogy tüdőgyulladást kaptam, 56 január 15-én születtem. Most voltam 87 éves. Falun,Vilonyán laktunk, hát akkor még nem volt autónk, aztán a vonaton akartak behozni, a Szakály doktor volt egy nagyon híres gyermekorvos. Hajmáskéren le kellett szállni a szüleimnek, mert olyan lázas voltam, hogy ott elmentek az orvoshoz, Ő meg azt adott valami injekciót és akkor a lakásába beterelte a szüleimet és bizonyos idő után még adott, és akkor olyan finoman megkérdezte a szüleimet hogy megvagyok e keresztelve? Úgyhogy én február 5-én engem a vilonyai református templomban három hetesen megkereszteltek. Reformátusként 18 évig voltam gondnok, presbiter és gondnok az egyháznál. Mindenem az egyház, nagyon sokat adott a szüleimnek is a nagyszüleimnek is, nekünk is. Akkor kezdtek az egészségügyi problémáim jönni és nem indultam már a 18-as választáson mert ugye 6 éves ciklusokba vagyunk, 6 éves ciklusokba vagyunk mi így. Abba az időbe ez szóba se jöhetett, hogy valaki nem reformátushoz megy. Vilonya, az egy echte református közösség volt, az uraság a Horváth Lali bácsiék voltak katolikusok és ő egy katolikus tanítónőt vett el és akkor építettek egy katolikus iskolát, addig a katolikusok is a reformátusba jártak és még én is oda jártam abba az iskolába, mert az úgy volt, hogy amikor nem volt, tehát vasárnap ilyen spaletta szerűséggel a szent részt az oltárt becsukták és akkor a mai napig így van csak most már ugye Vilonyán építettek egy új iskolát és az alsó tagozat oda jár és akkor mindegyik felekezet vissza kapta a saját iskoláját. A felsősök Vilonyáról Papkeszire, akik oda akarnak ott református iskola van, Peremartonba, meg nagyon sokan átjárnak az egyházi litéri iskolába. Egy nagyon régi Árpád-kori település Vilonya, az 1200-as évekbe írásos dokumentáció van róla. Vilonyán nőttem fel, 1986-ba költöztünk ide be Veszprémbe és akkor már ebbe a lakásba. A férjemmel meg a két gyermekemmel, ugye ott kereszteltek, ott konfirmálkoztam, ott kötöttünk Isten színe előtt házasságot, a gyerekeimet ott konfirmálták. Na ez az egész úgy kezdődött, én amikor végeztem az iskolába nekem az egyik kolléganőm, a Szöllösi Ilinek a testvére az OTP-nél volt a bátyja a helyettes vezető és mondta: Te a Feri azt mondta ám, hogy csináljunk ifjúsági takarékot, meg adjuk be a lakásigényt, lesz ami lesz. Hát aztán 86-ban megkaptuk, hát és akkor gondoltuk akkor ment fel az Ildikó iskolába, hogy akkor jöjjünk, én szerettem volna ott maradni, hogy az apósoméknál laktunk 10 évig addig, hogy a tetőteret beépítjük, de aztán az apósomnak nem nagyon füllött a foga hozzá, hát azt akkor megkaptuk a lakást, akkor meg az nem tetszett neki. Na, mindegy lényeg az, hogy mi csak iskolai időben voltunk itt, amikor vége lett az iskolának mi kiköltöztünk, ugyanúgy megvolt az én szüleimnél is a helyünk, a szobánk, és onnét jártunk be mi szülők dolgozni, a férjem a fűzfői papírgyárba dolgozott, én meg a toxikológián Veszprémben, ami aztán később kiköltözött Szabadságpusztára. Én 47 évet ott töltöttem, az volt az első is meg az utolsó munkahelyem is. Közben születtek a gyerekeim, a lányom 81-ben, a fiam 85-ben, a lány Ildikó és a fiú Gyula, mint az apukája.

Az az igazság, hogy amikor én megkaptam az Ildikó nevet, a faluba az nagyon ritka volt abba az időbe, Zsuzsi, Kati meg Erzsikék és sokan nem is tudták, hogy hogyan mint van, meg ekkor elkezdtek engem csúfolni. Na én aztán olvastam a könyveket és ugye az Attilának is Ildikó volt a felesége és én akkor bele szerelmesedtem, mondom milyen harcias nő volt és tényleg jellemző rám, a 153 centimmel én kiharcoltam mindent és azt mondtam én akkor, hogyha nekem valamikor lányom születik az csak Ildikó lehet, hát aztán abban az időben még nem volt, hogy most tudtuk előre, hogy lány vagy fiú, hát akkor meg már nem volt etikus, hogy a fiamnak meg nem, és így lett Gyula Sándor, mert édesapám meg Sándor. Az édesanyám nagyon sokat olvasott, szépirodalmat, regényt, nagyon nagyon sokat olvasott, a nevemet ő adta. Őt, Miszlai Irénnek hívták, az apukámat Velegi Sándornak. Ők is hívő reformátusok voltak. Mi gazdálkodtunk, attól függetlenül édesapám a mezőgazdasági technikumot elvégezte Keszthelyen és felvették Pestre valami felsőbb iskolába de, előtte gyakorlatot kellett csinálni és akkor fűzfőn az esztergályosok műhelyébe került, ez a 40-es évek végén 50-es évek elején volt, ott kellett neki gyakorlatot csinálni és annyira megtetszett az esztergályosság, hogy kitanulta, és akkor Ő Peremartonban volt a tanulóknak a vezetője, csoportvezető volt és nagyon sok inasa volt és annyira szerették azok a vidéki fiúk mert ugye azért itt messziről, Mátyásdombról, erről arról jöttek, hogyha volt egy kis szabadidejük jöttek ki, úgyhogy nálunk mindig akkora nagy közösség volt és mikor ide bejöttünk, én nekem is az volt az első, hogy a nagy asztalt, ezt ki is lehet húzni, nálunk nagy 12 személyes asztal van a konyhában. És ott mindig ült valaki. Udvaroltak onnan is csak nem, nem tudom miért, egyébként a férjem csak egy fél évvel idősebb nálam de, aztán mikor ide beköltöztünk, utána 90-ben akkor Ő elhagyott bennünket, 92-ben mondták ki a válást. Elment egy másik nőhöz. Én azért mondom, engem az Úristen így tart a tenyerén, mert ő ebből is kihozott és jól hozott ki.

Egyszer csak nem jött haza, aztán az anyósom lement az édesapámékhoz, azért mondom, hogy lement mert az anyósomék Vilonyán a Kossuth utcába laktak, nem messze a templomtól és mi meg egy Papkeszihez vezető, a folyóval, a Séddel párhuzamos utcába és ez egy kicsit lejjebb van, hogy csináljon édesapám velem valamit mert nekem szeretőm van és édesapám mondta nem az Ildikónak van szeretője hanem a te fiadnak. Erre másnap az én volt férjem megjelenik a barátnőjével, mert ők egy helyen dolgoztak, a volt férjem a szeretője meg a szeretőjének a férje ezek a papírgyárba dolgoztak. A Gyurka szeme előtt történt minden és akkor a feleségét válaszút elé állította, hogy válasszon, vagy Ő vagy a Gyuszi, az egyik György a másik Gyula.

És akkor a Klári elment a Gyuszival és nem volt hova menni, az anyósomékhoz mentek és az anyósom a fejét leszegve lement és végig én mellettem állt, én ugye nagyon korán félárva lettem, mert az anyukám 96-ban elment, én akkor voltam 40 éves. De ezt is az Úristennek köszönhetem, hogy otthon maradhattam ápolni, mert olyanok voltak a munkahelyi vezetőim, meg az én munkaköröm is olyan volt, archívum vezető voltam, azt azért lehetett egy kicsit erre arra tologatni, meg volt egy helyettesem azért úgy bele tudott kapcsolódni a dolgokba, hogy otthon ápoltuk és december elsején töltötte 71 évét amikor 15-én elment és nem is engedte, hogy látogassák, sajnos rákos volt. Csak idegen, más ne, hát a gyerekekkel öltöztettük fel, ott voltunk vele, fogtuk a kezét amikor elment.

A kevésbé rossz volt így, én nem adtam be a válást, én az Úr színe előtt házasodtam én nem. Ő adta be, hát aztán teljesen rá bíztam magam, akkor indult aztán amikor a fiam elsős lett a protestáns tagozat, ott a szülői munkaközösségbe tevékenykedtem, akkor ott azért ugye voltak feladatok is meg egy nagyon szép dolog volt, úgyhogy akkor még a nagy templomba jártunk, mert a kis templom most már a Kálvin parkiban, 2000 decemberében volt az első istentisztelet. A Zsuzsával meg az egyik presbitertársammal, hát akkor még nem voltam presbiter, olyan hideg volt, pucoltuk az ablakot, vittem a bekészített kávét mindent úgy főztünk, úgyhogy az egyháznak rengeteget lehet köszönni, egy olyan összefogó társaság, egy olyan segítőkész, ha beteg van a gyülekezetbe tudunk róla, látogatjuk, a gyerekeket fölkaroljuk, több generációs hittan tábor szokott lenni nyáron, akkor megyünk hát olyan csodálatos volt most a nyári is Sukorón, hogy ott voltam én is az unokámmal, annyi gyerek és ott is csoportok voltak. Akkor van olyan is, ami nem ott alvós, a gyerekeknek akkor viszünk oda, besegítünk a reggelinél, az uzsonnánál. Úgyhogy nagyon nagyon jó.

Az anyukám 1925 december elsejei, amikor a rádió megkezdte rendszeres adását, 1996-ben halt meg. Az apukám 1930-as és Ő meghalt 2012 szeptember 20. Ő holtába megtöltötte a vilonyai templomot, 9 lelkész volt ott, mert Ő az első a családba aki kérte, hogy hamvasszuk de, miért ? Mert a gyerekeim Angliába éltek. Az Ildikó is meg a Gyula is, most már itthon vannak.

Volt egy fiú testvérem, sajnos elhunyt, hasnyálmirigyrákban, 2005-ben. Én vagyok az idősebb, Ő 58-as és a 46. évébe halt meg de, előtte a felesége 2001-ben, Ő meg agyvérzést kapott. Úgyhogy amikor az én anyukám elment akkor még 5 évig még élt a sógornőm a Piros, utána nekem 3 család volt, akiről én gondoskodtam az édesapámról, az öcsém családjáról, mert ott ott voltak a lányok, három lány. Hát karácsonykor úgy volt, hogy hajnalban én felteszem a fazékba a levest, itt elmentünk Istentiszteletre, akkor megjöttünk, akkor a nagy fazekat még egy nagyobb fazékba tettem, hogy meg lehessen fogni az ételt, kimentünk Vilonyára ott így átellenben épültek az öcsémék, akkor jöttek Ők, megebédeltünk és ugye most már nincs ott helyben lakó lelkész és így délután van Istentisztelet, akkor mentünk mind el a templomba, hát édesapám ott volt gondnok, utána az öcsémék voltak. Hát az Ő idején épült újjá a parókia is, a templom is, ahollandoktól ismeretsége révén szerzett egy orgonát is.

Most már úgy, hogy mondjam ¾ részem talán jobban veszprémi vagyok, most már nem üresen van a vilonyai ház, nem nekem kell gondoskodni róla, mert a lányomék megkapták. 2014-ben lett volna a néhai vőlegény jelölttel az esküvő, és meghalt az esküvő előtt másfél hónappal leukémiában. Már megvolt a menyasszonyi ruhától elkezdve minden. Akkor utána összeismerkedett a másik Leventével, érdekes mindegyik Levente és mindegyik észak kelet magyarországi. A fiúk katolikusok, a menyem református, Sárospatakon végzett. A második Leventével az esküvő, 2021. július 16. Mivel lány és én tudom, hogy én min mentem keresztül, elég határozottan keményen neveltem és a hit, a hit. Ő a pápai református gimnáziumban érettségizett, utána meg a Károli Gáspár Egyetemnek a nagykörösi tanító-hitoktató karán végzett. A lányok másabbak mint a fiúk. Hát ugye egy 162-163 centis egy vékony alkatú, mondom figyelj! Az öccsét aki majd 80 kiló, erős magas, 180 magas, mondom az egyet pislant, dobbant az kitudja harcolni a dolgait, nekünk a határozottsággal kell. Azt tanítottam neki: rátermettség, határozottság és higgyen, higgyen önmagába, higgyen, tudjon segítséget kérni, kérje az Úristen kegyelmét és ha bízunk az Úristenbe, minden nehézségen átmegyünk. Soha nem kérdőjeleztem meg az Úristennek a döntéseit, soha nem kérdőjeleztem meg és én olyan emberekkel voltam akkor is körülvéve meg most is, az egyházon belül, a privát életbe akik, mindig mellettem álltak, a szüleim is még akkor fiatalok voltak, anyagilag is mindenkire, lelkiekbe is mindig velem voltak és amikor az anyósom is, ahogy rájött, hogy nem én vagyok a hunyó, ő is ő is, én nekem ő nagyon sokat segített.

Azelőtt a munkahelyeken divat volt a nagy névnapozás meg a minden, hát én nekem egy vagon süteményt meg mindent sütött. Akkor az én anyukám 96-ban ment el, az apósom 2001-ben, és én minden szombaton a tiszta ruhákkal a bevásárolt holmikkal, ha olyan volt, amit arrább lehetett tenni, kész étellel fölpakolva autóba ülve mentem Veszprémből Vilonyára és az anyósom hamarabb az utamba került, Őt fölvettem, tudtam mindig, vagyis tudta édesapám mindig, mikor érek ki akkor mikor látta, hogy a nagy kutyánk megy a kapu fele, rágyújtott mert tudta, hogy már jövök, ment nyitotta a kaput akkor ott hárman mi együtt ott reggeliztünk. Egész nap ott volt az anyósom, én bent takarítottam, vagy ha kellett kertbe dolgoztam.

Nagyon kínos volt, egyszer képzeld el mert bevásárolni is én vásároltam az anyósomnak, meg oda szokta adni a ruhákat, hogy mossam ki főleg télen de, egy sváb asszony volt, annál még a szennyes is élire volt hajtva úgyhogy, meg ugye édesapámét is hoztam, hát így azért gazdaságosabb volt és azt mondja hogy miért vasaltad ki? Mondom mama nem vasaltam ki, de anyám úgy tanított, hogy amikor teregetünk megrázzuk, szépen rakjuk, amikor leszedjük simogassuk és saját magunkon tudunk segíteni hogy amit nem kell vasalni. Na ott voltam nála és közbe berobogott a volt férjem a Klárival a barátnőjével, hát leültetett és erőszakkal, erőszakkal, őnekik nem adott, de nekem melegszendvicset csinált, hát én azt mondtam, ilyen ilyen nincs. Hát mama mondom nem kérek. Dee, hát őnála nem volt az, hogy nem. Idősek voltak és támogatták egymást lelkileg, apukámmal, és anyósom valamelyik nap elég rosszul lett, cserépkályháik voltak meg konvektor, valami ott nem sikerült és azért elég hűvös volt, egy ilyen nagy vastag 80 centis kőfal ház volt, aztán akkor jött ment, aztán édesapámnál meg egy nagy kazán volt amit lehetett tüzelni, jó hát az egész lakást nem, mert egy 140nm-es ház, fűtötte a konyhát, az előszobát, abból nyílt az ő kicsi szobája, mert nem a nagy utcára néző szobák mert ez a kisebb szoba ez mindjárt a fürdőszoba mellett volt és így ott mindig olyan meleg volt hogy az ember bugyogóra vetkőzött ha ott volt pedig nem fűtötte túl csak jól tartotta a meleget és akkor hívta az anyósomat, akkor ő elmosogatott, felsöpört, na akkor gyere menjünk be akkor aztán az anyósom ott lefürdött, aztán megvolt neki, meg közösen vacsoráztak.

Ha valamiért már két lépéssel hátrább voltam, ha mikor már csörgött a telefon gyorsan kellett mert le kellett jelentkeznem, hogy hazaértem. De én is minden reggel és minden délután meg minden este telefonáltam nekik, hát az anyósom így maradt meg mert egy május volt, hívtam, nem vette föl, jó mondom biztos lent van a kertbe de, mondom fél12-12 között az biztos, akármi történik ő akkor ebédel mert nem sokat szokott reggelizni és akkor már megéhezik, nem vette fel, Vilonyán is van ez a gondozó, megvolt a Mariannnak a telefonszáma, te mondom Mariann, tudsz e valamit a mamáról? Mert így hívtam, hogy mama.

Azt mondja volt nála de, nem tudott bemenni és mondom mit láttál? Azt mondja ott van a botja a bejáratnál, te mondom menjél megint be aztán vissza telefonál azt mondja senki, semmi, sehol. És akkor felhívtam a fiát, a másik fiát a sógoromat, te Kálmán mit tudsz a mamáról? Azt mondja tegnap, ez hétfői nap volt, mentek a felesége családjához Jánosházára és azt mondja vittük neki ennivalót oda tettük az ablakba, te mondom az még mindig ott van mert a Mariann azt mondta ott van, hu akkor azt mondja mi történhetett és az anyósom elcsúszott a kádba és jó idő volt, a fürdőszoba ablak nyitva volt a fölső szomszédnál akik Veszprémből költöztek ki és a mama szólt, hogy segítség, hallotta, hogy ott jövés menés volt, ez a szerencsétlen asszony bement de ugye nem nyitotta az ajtót de ugye a fürdőszobából hallotta és annyi elég volt, elég volt neki hát aztán ilyen parkettás ajtót, nem tudom ismersz-e ilyen kis ablaka van, azt törte be a Kálmán. Bement a szomszédasszony és nem ment be a fürdőbe. Nem tudott bemenni a házba mert rá volt fordítva ugye. Nem szólt senkinek, na mindegy és akkor ez már ugye több mint 24 órája volt, 27 órája és akkor ott volt még annyi lélekjelenléte volt az anyósomnak, a lábával a dugót kipiszkálta meg magára terítette a fürdőlepedőjét de, étlen szomjan gyógyszer nélkül, úgyhogy hála isten nem egy napig volt bent a kórházban megfigyelésen ugye de túlélte. Egy erkölcsi, hogy mondjam erkölcsi elégtétel volt nekem, hogy egy olyan nővel keveredett össze a férjem, aki elhagyta az egy szem leányát, ott hagyta a férjének. Aztán nem csináltunk belőle ügyet.

A fiam megnősült, 14 novemberébe, akkor voltam fent náluk mert hazajöttek mert Sátoraljaújhelyiek és akkor mondja így utólag a fiam, anya azt hittem már nem mész el, kocsival voltam akkor még felmertem menni hosszú útra, mert azt mondja meg volt beszélve a fotóssal, hogy mennek fotózkodni, most 30-án lesz 9 éves a Dórám. Hát a fiam is ilyen, szóval csak ő egy pár kilóval több, meg a kiállása meg minden. Gyerekeim tulajdonképpen Veszprémben nőttek fel de, aztán mindegyik elkerült innen. A Gyusziék amikor 18-ba hazajöttek Angliából itt meg a környéken akartak letelepedni, aztán nem akartak adósságba keveredni és akkor már itt ezen a környéken nagyon elszaladtak az ingatlan árak, ő nem akart Vilonyán. Faipari technikumot végzett, nagyon ügyes. Hát ő Angliában is a szakmájában dolgozott egy nagyon jó cégnél, úgyhogy mondhatni a Buckhingam palotának a Kamilla titkárságának is dolgoztak. Olyan helyeken Amerikai dióval tehát, meg a felső krémnek dolgoztak, csak sajnos a tulajdonos rákos lett és meghalt, és akkor így megszűnt a de, nagyon szerette a Gyuszit is. Na ott tartottunk, hogy amikor haza jöttek és itt szerettek volna aztán utána beszélgettünk, azt mondja anya, elmegyek, az Orsi sátoraljaújhelyi, az Orsiék 3-an vannak testvérek ott még ugye a nászom is jó karba van, akkor a sógora az Orsi bátyja a vő, tehát az unkatestvérek. Akkor ott hamarabb kaptak egy ilyen társasházban egy ilyen tanári lakást, ugye azelőtt is volt, hogy ilyen tanárok össze fogtak azt építkeztek vagy csak ott mert kicsi lakást se akart mindent, ki is akarta fizetni. Ahol a családunk és a barátaink ott vagyunk jól. A nászom meg a sátoraljaújhelyi református egyháznál a gondnok most, a kislány is egyházi iskolába jár, a menyem is patakon érettségizett, egyébként meg Szombathelyen a történelem és kommunikáció szakon végzett. És Angliába ismerkedtek meg.

Az Ildikó is azért került ki főiskola után egy másfél évig Ausztriába, ott nyelvvizsgázott, nem volt 2002-ben itt állás még tanítói nem hitoktatói, csukták be az iskolákat, szűntették meg a lehetőségeket és akkor egy ismerős révén kikerült Ausztriába, ő amúgy is németet tanult és egy müncheni családnál. Másfél évig volt kinn, mert aztán hazajött hospitálni Vilonyára mert a Csillagné elment nyugdíjba és akkor januártól ő vette át az első 3. osztályt és, hogy hogy került ki Angliába úgy került ki hogy még az utolsó tanítási napon sem tudták neki megmondani, hogy a következő tanévbe szeptemberbe lesz e állása mert a 4. osztályt át viszik Peremartonba és az 1. , 2. , 3-at egy gyakorlottabb, idősebb tanító veszi át, meg különben is július közepéig kapott volna fizetést és akkor augusztus meg július második felében nem is, aztán így került ki, így került ki Angliába, hogy na akkor elmegyek voltak ott osztálytársai, gyere ki megtanulsz angolul aztán így kint maradt. Nagyon nehéz volt az Ildikónak, már főiskolás volt amikor, komoly pszichológiát tanult és az volt a pszichológia tanárnője, aki írta a könyvet is, és abban az időben ilyen spirál füzet, 6 oldalon írta ki magának és odaadta az apjának. Leírta, hogy fáj neki, meg volt olyan is, hogy az apja ott ment el előttünk, a Gyuszi még kisebb volt éppen, hogy csak eltudtam kapni, meghallotta a kocsi hangját megismerte és szaladt volna ki és nem állt meg, Ők maguknak éltek, hát talán egyszer vagy kétszer volt, hogy vissza vitték Pápára a kollégiumba mert az én autóm valami miatt nem indult és azt mondja anya mikor te vissza szoktál hozni mindig elszoktunk menni volt az a maszek cukrászda azt mondja, a Kláriéknál kiló szám ott volt az asztalon a csokoládé mert nagyon édesszájú a Klári azt mondja egy darabot nem adtak volna. Hát nagyon sokáig nem is fizetett gyerektartást. Amikor a gyerekeknek a neveléséből is kivonult, a Gyuszi 5 éves volt, az Ildikó 9. Onnantól kezdve, sose mondta meg, hogy hogy hát a gyerek az nem tehet róla.

Itt volt a diplomaosztón, volt itt az apjuk, amikor az Ildikónak volt az érettségi bankettje ugye azt itt tartottuk, itt voltak és abba az időbe rá talán két hétre konfirmálkozott a Gyuszi és azt mondta, az apjuk hogy akárkit hívunk, állja. Ők mindig ide is a Klárival jöttek. És ebből én nem csináltam problémát, én olyan büszke voltam, egy tartást adott, hogy én ami telhető tőlem mindent megteszek, mindent megteszek. Egy tartást adott, hogy nekem van igazam, soha nem háborogtam, a gyerekeknek sem mondtam semmit az apjuk ellen mert azzal magam ellen fordítottam volna, majd meglátják és meglátták, és meglátták, most kezdenek, hát amikor a kisunokám megszületett a Gyuszi ugye lefotózta mert ő Angliában született, lefotózta és elküldte nekem, én kinyomtattam és elküldtem az öregapjának.

A mai nap is sokszor úgy amikor egy idősebb házaspárt látok, mondom Istenem, hogy milyen jó de, amikor meg arra gondolok, hogy én nekem dolgokért harcolni kellett volna vagy, vagy valami akkor kevésbé rossz jutott nekem és akkor azért van egy csavar az egészbe. Az a csavar benne, hogy ugye mondtam, hogy ott munkatársak közül választott a főnöknőjét és ez a papírgyár nem egy nagy cég volt és ez a műhelyrész és a szárítás összejárt, mi nagyon sokat együtt szilvesztereztünk, pinceszereztünk, kirándultunk. Én a Gyurkát, a Klári férjét is ismertem és egyszer csak azért mint nő-férfi kapcsolatunk lett de soha nem költöztünk össze. És akkor, akkor azért segített ő is rajtam, én is, együtt jöttünk mentünk és 11-ben húgyhólyag rákban halt meg. Mi ismertük egymást, ő jött, hogy ugye voltak ezek a perek meg anyám kínja minden, hogy, hát azt mondja eljönnének tanúnak, meg hogyan merre, Azt mondja te meg a Gyula, így hívta a Gyurka a volt férjemet, hogy Gyula, össze vissza beszélik ám a papír gyárba, a Szarvas Feri bácsiéktól elkezdve mindenkit megvezet, hogy teneked itt van valakid aki itt él veled és hát azt mondja én tudom hogy nem, aztán addig addig beszélgettünk mentünk ide oda a gyerekekkel, meg az egy szem lánya 8 éves volt az én lányom 9, a fiam 5 amikor ez a dolog történt és akkor mentünk és egyszer csak így lettünk. És akkor a 3 gyerek is, hát ismerték egymást. Egyszer csak megtörtént ami megtörtént.

Nagyon tiszteletbe tartotta, hogy én ki vagyok, ők katolikusok voltak de, ha úgy jöttek, hogy mi készültünk Istentiszteletre jöttek velünk, vagy ha úgy volt mert általában péntek este szoktunk úgy lenni, hogy a Klárika meg készült a katolikus templomba mert ő neki ott feladata volt akkor mentünk oda és nagyon szerettek vagy ott voltunk a Kurucz Gyurka bácsi volt a református templomba és az a Klárinak, tehát a Gyurka apósa is református volt, mentünk velük a református templomba meg ott az iskola bálokba. Ezt lehet kulturáltan is csinálni. Egy család maradtunk.

Gyurka lánya Klári, Ő is Klári. Ő férjhez ment, aztán az a házassága nem sikerült és akkor most is, hát nem tudom, hogy törvényesen vannak-e együtt de, évek óta és jól megvannak és közbe ugye a Klári szülei is meghaltak és hát ugyanúgy ott voltam a temetésen meg minden és Ők Almádiba laktak, amikor Vörösberény utolsó háza, mert az ő házuk előtt van, hogy Veszprém, hogy Balatonalmádi, egy családi ház volt és akkor a Gyurkáék annak a háznak a tetejét építették be és amikor a Klári szülei, mind a kettő elment akkor a Klári meg az én volt férjem alul a szülők házába vannak és a lánya meg a párja meg hát amit ők építettek fönt, hát ők is együtt voltak, ez is most, nagyon jól össze tudták a gyerekeim is hozni mert a két ünnep között voltak itt lent a Gyuszi fiamék mert így jött ki nekik mert ugye a kislány is egyházi iskolába jár és ott ugye azért karácsonykor…

Sok a program meg a Gyuszi is azt mondta, anya ne haragudj, de szeretnénk már mi is a szűk családi körben megélni az ünnepet. Igazad van fiam, igazad és akkor úgy jöttek. És akkor lementek és a két gyerek megbeszélte, mert akkor az Ildikóék, karácsony másnapjára beszélte meg az apjával, hogy lemennek és akkor szólt neki, hogy te apu nem megyünk le mert jönnek a Gyuszkóék és akkor majd együtt és akkor együtt voltak. Most kezd el náluk is oldódni kicsit az apa, mert sokszor föl se hívta őket és a Gyuszinak is nagyon fájt, hogy azt mondja mindig én hívom, meg, szóval azt mondja, jó én vagyok a fia de ő is egyszer már fölhívna és akkor az az igazság, hogy a volt férjem azért nagyon szerette a-a az italt. El is vették tőle a jogosítványt, meg mindent ezért. Na úgyhogy ők nagyon jól össze passzoltak és akkor Gyuszinak volt, hát most covid alatt, azt nem tudom 21-be elég csúnya valami bélfertőzése vagy gyulladása valami egy darabig ki is vezették neki de, aztán vissza épült és akkor úgy néz ki, úgy látszik, hogy egy kicsit magába szállt és az italt hanyagolja, vagyis kevésbé, nem annyit és azóta kicsit jobb a kapcsolat és azóta tud velük beszélni.

Két éve egy volt egy infarktusom, koszorúér elzáródás, mikor már a mentő vitt le Füredre pedig olyan szorítás, fájdalom volt, az volt a furcsa, mert ugye nem, végül is egészségügyi végzettségem van és ez olyan ismeretlen fájdalom, mondom én hívom a mentőt. Hálát adtam az Úristennek mert közben a füredi műtőből meg a mentősnek adták az instrukciókat, hát mondom most már jó helyen vagyok. Nyitott, tehát vártak már a műtőben, hogy megmaradjak, igen ott is pillanatok alatt. Hazajöttem a munkából, május 20-án volt ez egy hétfői nap és aznap elég húzós napom volt mert az archívumba ha 15 év lejár az archiválástól akkor kell értesíteni a szponzorokat, hogy elviszik e a dolgaikat vagy megsemmisíthetjük vagy plusz pénzért még tovább archiváljuk és olyat kaptam, hogy ezek a biológiai minták megsemmisítése. Ott azért nagyon észnél kell lenni , nehogy mást adjunk ki meg minden szóval és vitték Szombathelyre a megsemmisítésbe és, és hazajöttem, illetve nem is egyenesen haza hanem a Rőfösnél, ott van két varrónő, mert újabban itt olyan száraz a levegő, minden ruhám összemegy. És mentem, hogy elhozzam vagy adjam el vagy valamit kért, hogy próbáljam meg és akkor még utána találkoztam egy volt kolléganőmmel, egy jót beszéltünk és én nem szeretek minden nap járni az üzletekbe és akkor még 20-ban a covidról nem tudtunk semmit, habár én akkor megmondtam mikor beszélgettünk, gyerekek két éven belül ez nem múlik el és utána is így marad a nyakunkon.

Legfeljebb majd lesz ellene valami meg, meg felüti a fejét mint az influenza oltás, a lényeg míg a Csillával ott beszélgettem és haza állok, ja beszaladtam a pennybe, szeretem azt a teljes kiőrlésű toast kenyeret, mert pirítom meg megeszem én a friss kenyeret, nem az, hogy nem szeretem de, mindjárt ilyen leszek felfújt és szeretem a szikkadtabbat meg amúgy is sokat pirítok, na lényeg az bevásároltam, jövök föl itt 5 lépcső van és meg kellett állni a harmadikon már, elfogyott a levegő meg az volt gyanús, hogy mondom ha kertbe dolgozok, fizikai fáradtságommal akkor szoktam így, mert mindig tolatva állok be, mondom mi az, hogy egyszerre nem jövök be, felérek és ráfogtam arra, hogy, hogy mondom biztos az új cukorborsó, mert olyan püffedtnek éreztem magam, új cukorborsó leves.

Meg ugye a szembe szomszédommal a Teri is egyedül él és mi este, mindig kiveszem a kulcsot ha van valami mondom, van nála kulcs, de ne kelljen, figyelj ne légy szemérmes ha nem veszem fel a telefont vagy nem, nyiss be. És akkor megjöttem a munkából akkor is be szoktam neki csengetni, te mondom én valami van, valami olyan furcsán érzem magam. Én jártam a központban mert én nagyon sokat dolgoztam fizikailag meg minden és úgy gondoltam mire lesz unokám azért ne ő cipelje, hanem én, de hát az embernek nem csak a lelkét a testét is karban kell tartani, nem? Aztán annyi volt, hogy nem jól vagyok és szóltam a Terinek, te hívd a mentőt én meg mondom már annyi időm nem volt, erőm, hogy lezuhanyozzak így tiszta alsóneműt hoztam, mire aztán az orvosi papírokat elő kaptam itt is volt a mentő, akkor bevittek ide Veszprémbe akkor itt megkérdezem a sürgősségin, hogy megmondják már, hogy mi van? Azt mondják, hogy infarktus. Jó még jó, hogy megkérdezték, hogy mit szeretnék, mondom miért mi közül lehet választani? Hogy ott maradok Veszprémben és gyógyszer kezelés vagy azonnal Füredre és műtenek, mondom azonnal Füredre.

Az anyukám is erős nő volt, a nagymamám is. Meg az anyai nagyanyám is aki siómarosi, Balatonszabadi alatt van. Siómaroson volt az első Kossuth szobor. A nagyanyám, édesapám 30-as, a bátyja 22-es és a nagyapámat baleset érte a háború alatt és meghalt, a háború után közvetlenül a nagybátyám megnősült, a nagyanyám az ő szüleivel az édesapámmal ott maradt és kulákok voltak, el kellett neki menni bevásárolni, amit rájuk testáltak, hát a nagyszülők abba gárgyultak bele, hogy kirámoltak onnan mindent, ha a nagyanyám nem ilyen akkor nem vagyok. Ő az, aki tartotta a lelket a családba, aztán jött utána, én születtem 56 januárba, édesapámat akkor idézőjelbe két évre felfüggesztették a munka helyén az 56 miatt de, azért. Hát azért, ő se a kommunistákat üdvözölte, hát meg a gyárba, ő már akkor azért dolgozott Fűzfőn. Nem mehetett dolgozni, hát akkor nem volt jövedelem, akkor abból éltek amit megtermeltek, hát ugye mentek a piacra.

Én el sem tudnám képzelni, egy vasárnapot, hogy én ne menjek Istentiszteletre. Hogy ott az emberekkel ne találkozzak, a lelkészem ne kérdezze meg mi van velem, hogy vagyok. Közben jöttek az egészségügyi problémák.

Van egy ige:

„senki nem volt mellettem, mindenki elhagyott, de az Úr mellém állt és megerősített”.

A gyülekezetbe valakitől kaptam ajándékba:

„Légy bátor és erős, ne félj és ne rettegj , mert veled lesz az úr a te istened mindenben amiben jársz.”

„Ne vess el az én vénségem idején mikor elfogy az én erőm, ne hagyj el engem”.

Én nem félek az öregségtől, én készen vagyok, itt a készítettem elő több kilónyi régi fényképeim vannak, próbálom rendszerezni, úgy néz ki mint a robbantott helyzet, mert mondom ha én elmegyek akkor tudják a gyerekek, hogy hova tegyék a képeket, még emlékszem rájuk.

„Veled vagyok és sem halál sem élet sem angyalok sem fejedelmek sem jelen való sem jövőbeni félelmek sem magasság sem mélység sem semmiféle más teremtmény nem választhat el téged az én szeretetemtől”. Nagyon szépek, olvasom és ami igazán aznap megérint azt kiírom, és meg is tanulom, memorizálom.

„De akik az úrban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek mint a sasok, futnak és nem lankadnak meg, járnak és nem fáradnak el.”

Ez a mai, ma írtam ezt ki, mai, meg van egy ugye, egy biblia olvasó kalauzom, és amit én kaptam konfirmációkor igét. Nem a szűkölködés tehát hogy utána mindenre erre van erőm biztosra.

”Tudok szűkölködni is és tudok bővelkedni is és mindenre van erőm Krisztusban aki megerősített.”

Ezt kaptam konfirmációra, 50 éve volt 19-ben, hogy konfirmálkoztunk és szépen össze jöttünk.

„Minden dolognál jobban óvd szívedet mert onnan indul ki az élet.”